Tönkretettek

Mikor 15 éves korodban sztár lettél azt hitted az volt életed legszebb napja.Akkor úgy gondoltad semmi sem jobb érzés annál,hogy  a szinpadon állj és több ezer embernek nyújts boldogságot miközben azt teszed amit szeretsz. Élvezted,hogy nincs suli és több gyötrelmes matek óra.De ez két év után szépen lassan megváltozott.Most inkább ülnél az iskolapadban és tennéd azt amit a korodbeliek.

Az életed egy nagyon fontos része kimaradt mivel hamar felkellett nőnőd a rád váró feladatokra.Nem bulizhattál önfeledten,mint a többiek vagy ha igen akkor is másnap a címlapokon végezted.

„Egy napon a buszban ülve elgondolkoztam mások szerint tökéletesnek mondható életemen.Mivel sokan azt gondolják híresnek lenni a legjobb dolog a világon és még pénzünk is van de ez nem minden....Igaz a karrierem elején én sem tudtam jobb dolgot elképzelni ennél de most már nem vagyok benne biztos,hogy jó ötlet volt akkor nekivágni.Boldognak kéne lennem mert lényegében mindenem megvan de mégsem vagyok az.Hiányzik valami...valami ami nélkül nem teljes az életem. És ez a valami a szabadság!Nem mehetek ki az utcára mert letámadnak de még a hotelszobámban sincs nyugtom.Elvették tőlem az egyik legfontosabb dolgot az életemben......és ha ez nem lenne elég még barátnőm sem lehet.Mindenki úgy tudja,hogy azért nincs mert kevés az időnk de ez nem teljesen igaz.A kiépített imige-em nem engedi ezt meg.Mindenki azt hiszi rólam,hogy egy érzéketlen macho vagyok aki egymás után falja a lányokat és az egyik ágyból bújik a másikba de ez nincs így.Igaz volt sok kalandom de az csak arra volt jó,hogy elfeletsem a körülöttem levő dolgokat.Persze teszteltem is a lányokat és mikor megtaláltam azt aki mellett boldog lehetek szomorúan  tudomásul kellett vennem,hogy nem lehetek vele....ő más országban lakott és persze a karrieremnek se tett volna jót.Azóta csak sodródom az árral és próbálom megtalálni a helyem ebben a világban.Napról napra elviselem a nevemet ordítozó lányokat,akik elől néha kedvem lenne elmenekülni és türöm azok kritikáját és ócsárolását akik utálnak.“

-Kelj fel!Bill..Bill....-ordítota valaki a fülembe és én ijedten felkeltem az ágyamból.

Anya idegesen és könnyekkel a szemében ült le mellém.Nem szólt semmit csak tördelte a kezét majd egyszercsak rámhajtotta a fejét és hullatni kezdtek a könnyei,mint a záporeső.Nem értettem mi baj van....nem tudtam mért kiabálta Bill nevét csak abban voltam biztos,hogy valami nincs rendben. Éreztem valami furcsát mielőtt elaludtam volna.....valamit amit már régen nem de nem nyilvánítottam neki túl nagy jelentőséget.

-Mi történt?-kérdeztem meg és megsimította a fejét,hogy megnyugodjon egy kicsit.

-A testvéredet-csuklott össze a hangja-bevitték a kórházba.

-úristen mi van vele?-kezdett el gyorsabban dobogni a szívem

-Megtámadták vásárlás közben...

Ezen szavak hallatán azonnal kirohantam a házból...anya gyorsan utánamjött majd kihozta a garázsból a kocsit és elindultunk a kórházba.

Mikor megérkeztünk a folyosón ott ácsorgott David Gustavval meg Georggal és mind a hárman lefelé bámulva hallgattak.

-Mi van vele:-kérdeztem idegesen és érzetem,ogy megtelik könnyekkel a szemem.

-Az orvosok szerint súlyosak a sérülései és nincs magánál...

-Szóval ezt éreztem..-rogytam le az egyik székre és az arcomat a kezembe temettem.Anya csak zokogott de én még mindig nem bírtam felfogni,hogy mi történt.Csak akkor kaptam fel a fejem mikor az orvos kijött a szobájából .

-önök a beteg hozzátartozói?-kérdezte

-Igen mi vagyunk.Mi van vele?Ugye jól van?-rohantam oda hozzá

-Sajnálom de nem túl jó az állapota.Súlyos fejsérülést szenvedett és a szíve is nagyon gyenge.

-Nem ez nem lehet....Bemegyek hozzá....látni akarom

-Jól van de csak egyszerre egy mehet be.

-Menj te!-mondta nekem anya még mindig zokogva.

A szobába érve rögtön megtört a mécses és folyni kezdtek a könnyeim.Megláttam Billt amint az ágyon fekszik mozdulatlanul és mindehonnan csöveg lógna ki belőle.Eszembejutt,hogy néhány órával ezelőtt még idegesített a hülyeségeivel és legszivesebben elküldtem volna a pokolba de most bármit megtennék azért,hogy felkeljen és azt mondja,jól vagyok.

Leültem az ágya mellé és megfogtam a kezét.Olyan hideg és élettelen volt nem olyan,mint máskor.

-Kelj fel Bill.Szükségem van rád tudod jól....-az ágyra hajtottam a fejem és hosszú ideig így feküdtem.Majd arra lettem figyelmes,hogy valami iszonyatosan sípol.Felnéztem és láttam,hogy a monitor az amire Bill van rákötve.Gyorsan kirohantam a szobából és hívtam az orvosokat.Azok mindenféle gépekkel próbálták újraéleszteni de nem ment.

Sírva lerogytam a földre és iszonyatos fájdalmak közt.

-Akkor kellett volna visszafordulni amíg lehetett...Először elvették a szabadságom és most a másik felemet......tönkretettek....